az étterem

Úgy döntöttünk hogy elmegyünk abba a fancy fúziós étterembe amiben apával utoljára találkoztam mielőtt Iránba mentem volna ami rossz döntés volt a részemről mert már akkor is feltűnt hogy a személyzet egy kicsit khm faszfej kimért de elég hülye vagyok hogy nem gondoltam át a dolgot, mindegy. Teljesen átlagosan bár nagyon vidáman viselkedtünk J lesegítette a kabátomat és kihúzta a széket mint egy úriember.
Erre odajött egy pincér és elkezdte méregetni J-t de mint valami büdös bogarat, tetőtől talpig végignézte aztán odaállt mellém és megkérdezte félhangosan hogy magával hoztuk-e a barátom ideiglenes kerületi vízumát és hogy beszéli-e a nyelvünket egyáltalán.
Éreztem hogy egészen a lábujjaimtól a fülem hegyéig elpirulok és csak meredtem magam elé mert hirtelen meg sem tudtam szólalni annyira megalázva éreztem magam. Mintha hirtelen reflektorfénybe kerültem volna... hallottam ahogy elhalkul és megszűnik az evőeszközök zörgése a tányérokon és mindenki felém fordul. Joon csak nézett rám és tudtam hogy ki ő aztán oda tudna savazni a pincérnek rendesen de ez most az én köröm, nekem kell megvédenem őt.
Szóval nyeltem egy nagyot és felemeltem a fejem és megkérdeztem a pincért, hogy ha nincs nálunk a vízum vagy a barátom nem beszéli a nyelvünket akkor mit szándékszik tenni.  

Erre ő láthatóan elsápadt és kezdte magát kényelmetlenül érezni és azt mondta hogy ez esetben ki kell minket dobnia az étteremből.  

Ááá mondtam lassan és teljesen úgy tűnt mintha őrült cool lennék (remélem) pedig majdnem kiugrott a szívem a helyéről.
Én úgy tudom, hogy a vízumellenőrzést a Falaknál végzik. A falakon belül a Kerületeken kívüliek és a Kerületiek számára is elég, ha az ID-kártyájukkal bizonyítani tudják a személyazonosságukat. Tehát maximum arra lehet joga, hogy az ID-kártyáját elkérje a barátomnak,  de ezt sem teheti meg polgárőr közterület felügyelő vagy rendőri jelenlét nélkül. Ha bármi probléma lenne, ők tovább tudnák küldeni a megfelelő kerületi hatóságokhoz. Hát így. A pincérre pislogtam és látványosan elgondolkoztam.
Hmm én így tanultam Kerületi Jogok Alapismereten de kérem javítson ki ha tévednék.
A pincér káromkodott egy cifrát amire fintorogtam és amikor hátat fordított akkor utánaszóltam hogy ha megtagadja a kiszolgálásunkat akkor még a panaszkönyvbe is be fogok írni. Joon úgy vigyorgott, hogy a füléig ért a szája, és megszorította az asztallap alatt az ujjaimat de nem fogta meg a tenyerem hahaha gondolom mert csupa víz volt.
A pincér visszajött mi pedig jó hosszan rendeltünk mindenféle sületlenséget (nagypapa pontjai már a kártyámon vannak) és aztán alaposan bevacsoráztunk és nem törődtünk a pincérrel aki ott körözött az asztal körül és motyogott magában meg rázta a fejét mint valami őrült, és szemmel látható döbbenettel vette tudomásul, hogy Joon érthetően beszél. 

Végül aztán rendeznünk kellett a számlát és akkor J azt mondta h várj ezt én állom Mézi és odaadta a kártyáját a pincérnek.  

A pincér fogta a kártyát, és elhúzta a leolvasó előtt, aztán odafordult Joonhoz, meghajolt és elkezdett sűrűn bocsánatot kérni, hogy ez az egész egy nagy félreértés volt, és hogy ő nem akart megsérteni egy kerületekbeli lakost.  

Láttam hogy Joon most húzza fel magát igazán. Elővette a telefonját és a pincér orra elé tolta és megkérte hogy ugyan olvassa már le mennyi az idő. Hét óra harminckettő mondta a pincér és nem értette a dolgot.
Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint tizenkét óra, és mindenkinek ugyanolyan joga lesz ebben az étteremben enni. Érti maga barom?- kérdezte Joon.
Most szavaztuk meg a Kerületek és Kerületen kívüli területek egyesítését. Egy nagy boldog család leszünk, mosolygott a pincér arcába közvetlen közelről. Szóval ne azon keseregjen hogy megsértett egy Kerületeken belülit, hanem kezdjen el megbirkózni a gondolattal, hogy hamarosan mindenki, aki csak betér ebbe az étterembe, Kerületeken belüli lesz. Iszonyú, mi?
Erre a pincér összerándult és azt habogta, hogy de hát még nem biztos annak a népszavazásnak az eredménye, de J aki sokkal magasabb és vállasabb volt mint ő kicsit hátrahúzódott kiegyenesedett és azt mondta, hogy
ne aggódjon, megszavaztuk,
és én körülnéztem és láttam hogy megint mindenki minket figyel az asztaloknál ott ül ez a csomó elkényeztetett első kerületi és bámulják J-t aki magas és gyönyörű,- no persze mondaná anya, a maga ázsiai módján- és annak ellenére hogy a szimpátiájuk elsődleges oka nyilvánvalóan az volt h J úgy néz ki mint az álom mindenki lelkesen nézte és arra gondoltam hogy ez az én estém – mármint ez az este lehet az én estém, amit J-nek adok, viszonzásul a sok dologért amit tőle kaptam, és hogy most megadhatom neki magát a Pillanatot.
Szóval amikor azt mondta, hogy „ne aggódjon megszavaztuk” akkor körülnéztem, aztán felálltam és azt mondtam, hogy igen, megszavaztuk, jó hangosan, és ha a termetem nem is, de a hangom azért tud tiszteletet parancsoló lenni,
és erre felállt egy őszes hajú férfi a másik asztalnál és ő is azt mondta hogy igen, megszavaztuk, és felállt a felesége is elegáns ruhában, és tapsolni kezdett, és lassan mindenki felállt az étteremben és nézték J-t és engem és tapsoltak, és mindenki azt ismételgette, igen megszavaztuk, és nekem égett az arcom mert nem vagyok hozzászokva ennyi ember figyelméhez de nem baj, nem volt baj, akkor és ott nem volt baj semmi, a pirulás vagy a könnyek, mert ez egy Pillanat volt J-nek, láttam az arcán – és hogy őszinte legyek, Pillanat volt nekem is.

tilalom

Ahhoz képest hogy Joon és én mennyi mindenben nem értünk egyet a legjobb dolog az egész eddigi életemben az hogy muszáj együtt élnem vele. Egész egyszerűen mert nincs kedvem hazaengedni, a harmadik most nem az a hely, ahova csak úgy hazaengedsz valakit. Lehet hogy én vagyok az aki jobban félek és ezért van az hogy jobban megnyugtat minden olyan változás amit a kormány direkte azért tesz hogy megnyugtasson minket (mint például az a nagyszerű tény, hogy újra iskolába lehet járni – franc se gondolta, hogy valaha hiányozni fog).
Amikor például kiírták a népszavazást a Falak eltörléséről és a Kerületek összevonásáról akkor kábé J nyakába ugrottam az örömtől de ő bezzeg csak fintorgott meg húzta a száját hogy több évtizedes problémát nem lehet ennyivel megoldani. Hát nem tudom.
Mondtam neki hogy a céta-tetiek szemében mind egyenlőek vagyunk és én ezt őszinte leszek sokkal inkább érzem a bőrömön mint hogy Jézus előtt azok vagyunk amire persze elkezdett röhögni J (mmint Joon) és azt felelte hogy illetlen vagyok.
De azért elmentünk ma szavazni együtt délután, miután végeztünk az üzemben és láttam hogy ő is izgul mint én, mert ez volt az első komoly szavazásunk és amikor kijöttem a fülkéből, akkor magához ölelt és tudtam hogy igenis boldog, úgy csinál mintha nem lenne az, de hát az volt, éreztem az ölelésén.
Megkérdezte elmegyünk-e vacsorázni valamerre, a valamerre persze csak a környéket jelenti, mert mióta kijárási tilalom van, ha nem érünk haza este nyolcra, akkor alhatunk az utcán- és mindenki pontosan tudja, mit jelent az utcán aludni.

(anyway
Beus te meg vagy huzatva, miért kéne bármiféle magyarázatot adnom J-ről? Privátban? Hülye vagy? Kezd kiürülni a hűtőnk, kijárási tilalom van, nem tudom, mi lesz az érettségimmel, elkezdődött az első igazi világháború és akkor számoljak be a fiúmról? Persze hogy összejöttünk. Jobb lett volna ha kapunk egy kis időt, mmint úgy értem at all, általában, egy kis általánosan vett időt, amit nem úgy kell egymással töltenünk, hogy közben nem lehet kikapcsolni a rettegést mert ott duruzsol folyamatosan a fülünkben a halántékunk mögött a gégénkben ott lapul a bőrünk alatt. De hát ez van Beus, tényleg hagyj most már békét nekem. Én a faszba nem költöztetem tovább még egyszer ezt a blogot miattad.

(ps. Igen, viheted T-t, abszolút nem érdekel. Már arra se emlékszem mit bírtam annyira benne.))

anya döntött

Hát elképesztő jól kitaláltam azt hogy ha meglesz anya akkor soha többé nem mondok egy rossz szót se neki, ehhez képest amikor végre felhívott skypeon két percen belül már mindketten üvöltöttünk de hát mi az, egy csillagközi háború, anyához képest? Először is nyilván számon kért, hogy  mért nem az üzemben vagyok, kb így ahogy bejelentkezett, rögtön
Szia Mézi, hol vagy, az üzemben?
Én csak néztem és közel voltam a bőgéshez (megint, áhh), és dadogtam, hogy szia anya, úristen, jól vagy, mi történik veletek?

Mire ő: az üzemben vagy, Mézi? Remélem az üzemben vagy. A te felelősséged bármi is történjék az üzemmel.
Anya, nem tudod elképzelni, hogy mi történik itt?- kérdeztem. És éreztem hogy kezdek bedühödni rá. Még jó h Joon aludt a másik szobában.
Másról sem gondolkodom mint h mi történik otthon ezért kérlek menj be az üzembe és védd meg a támadásoktól.
Te hülye vagy?- kérdeztem és már nagyon ideges voltam bár tudom hogy nem illik ilyet mondani az anyámnak. Te hülye vagy anya? kérdeztem megint. Ott vannak az alkalmazottaid meg az aligazgatód a titkárod az alelnököd a faszsetudja, a biztonsági őrök és a többi fizetett dolgozó, majd ők megvédik az üzemet. Úgy gondolod hogy én a százhatvan centimmel meg a krav maga tudásommal tizenhét és háromnegyed évesen bármit meg tudok menteni?

És egyébként meg, vágtam a szavába, mert láttam rajta hogy már lökte volna a további süket dumát, és egyébként meg miből gondolod, hogy ha jönnek a céta-tetiek akkor az emberek első alapvető igénye néhány drón lesz?
DRÓNOK!
Komolyan. Az emberek konzervet, lisztet, cukrot és olajat vesznek, meg szappant, ha háború van. Nem drónokat. Amúgy is kijárási tilalom van. Még suliba sem mehetünk.
Az az üzem a legfőbb örökséged, mondta anya és megrázta a fejét mintha nem hallotta volna az egész kis monológomat. Ha az üzemnek bármi baja lesz, nincs biztosítva a jövőd.
Anya, az én jövőmet az biztosítaná ha hazajönnél és mellettem lennél és úgy viselkednénk mint egy család.
Leszarom az üzemet és a drónokat is, mondtam.
Anya akkor elkomorodott és nagyon szomorúan nézett rám aztán megköszörülte a torkát bár a szemét nem törölte meg nyilván a bőgés valahogy mindig rám marad.
Mézi, mondta.
Igen anya, mondtam nagyon magas fejhangon mint egy kislány mert tudtam hogy valami iszonyú következik
Mézi csillagom én a Kerületek hivatásos katonája vagyok, mondta anya. Én ezt tudom anya, feleltem neki és akkor már magamtól is ki tudtam találni a folytatást, nem kellett igazán, csak egy pár másodperc hogy leessen hogy mit akar mondani.
De anya neked mi közöd van az űrhöz, vágtam a szavába, és nagyokat nyeltem mert anyát nem igen hatja meg a sírás.
Olyan időket élünk, hogy mindenkire szükség van, kicsi Mézi, felelte anya és ingatta a fejét és láttam hogy megmoccan a keze mintha meg akarta volna simogatni a hajamat és olyan szívesen hagytam volna neki. Ettől megint bőgnöm kellett, ááhh, esküszöm ha megkapom nagypapa örökségét, kiműttetem a könnycsatornáimat ( ok vsz. ennek semmi értelme, de jól hangzik).
Amúgy a kiabálás ennyi volt, ezek után nem nagyon tudtam veszekedni vele csak hüppögtem és bólogattam. Megkérdeztem haza tud-e jönni? Azt felelte, nem, azonnal repülnie kell Dél-Amerikába átképzésre. Tudod Mézi, mondta, nagyon nagy szükség van a szakértelmemre odafent.
Nekem bezzeg nincs szükségem a szakértelmedre anya, mondtam neki.
Nekem csak a jelenlétedre van szükségem. Nem tudnád valahogy megoldani, hogy...? De a fejét rázta. Ott csillogott a szemében az az elégedett őrület amit sosem látok rajta ha rám néz. Gondolom szeret, mert a lánya vagyok, de sosem jelentem számára azt az örömet, mint valami új kihívás. Hogy bánt-e ez vagy szomorú vagyok-e miatta? Igazából nem is tudom. Hozzászoktam.

Menj be Mézi az üzembe és viseld a gondját.
Igen anya, feleltem engedelmesen.
Átiratom a nevedre még ma, és bármiről tudsz dönteni az aláírásoddal. Nemsokára úgyis felnőtt leszel.
Az nem ér anya hogy te meg a háború tesztek felnőtté engem, akartam volna mondani, de nem mondtam, mert eszembe jutott J a szomszéd szobában, meg hogy anya biztosan nem lenne elégedett vele, és ettől enyhe lelkifurdalásom támadt. (Talán én vagyok kettőnk közül az egyetlen, aki képes ilyesmire.) És amúgy sem akartam bántani. Még nyolc perce volt, addig kaptam tőle egy csomó utasítást az üzemre és a lakásra vonatkozóan, és hogy mit tegyek és mit ne, honnan szerezzek kaját, kit tudok megkeresni az igényeimmel.
Hogy őszinte legyek, egészen használható dolgokat mondott. Engedelmesen jegyzeteltem a tabletemre és néha felemeltem a fejem és néztem az arcát és arra gondoltam ki tudja hogy látom-e még őt valaha.