anya döntött

Hát elképesztő jól kitaláltam azt hogy ha meglesz anya akkor soha többé nem mondok egy rossz szót se neki, ehhez képest amikor végre felhívott skypeon két percen belül már mindketten üvöltöttünk de hát mi az, egy csillagközi háború, anyához képest? Először is nyilván számon kért, hogy  mért nem az üzemben vagyok, kb így ahogy bejelentkezett, rögtön
Szia Mézi, hol vagy, az üzemben?
Én csak néztem és közel voltam a bőgéshez (megint, áhh), és dadogtam, hogy szia anya, úristen, jól vagy, mi történik veletek?

Mire ő: az üzemben vagy, Mézi? Remélem az üzemben vagy. A te felelősséged bármi is történjék az üzemmel.
Anya, nem tudod elképzelni, hogy mi történik itt?- kérdeztem. És éreztem hogy kezdek bedühödni rá. Még jó h Joon aludt a másik szobában.
Másról sem gondolkodom mint h mi történik otthon ezért kérlek menj be az üzembe és védd meg a támadásoktól.
Te hülye vagy?- kérdeztem és már nagyon ideges voltam bár tudom hogy nem illik ilyet mondani az anyámnak. Te hülye vagy anya? kérdeztem megint. Ott vannak az alkalmazottaid meg az aligazgatód a titkárod az alelnököd a faszsetudja, a biztonsági őrök és a többi fizetett dolgozó, majd ők megvédik az üzemet. Úgy gondolod hogy én a százhatvan centimmel meg a krav maga tudásommal tizenhét és háromnegyed évesen bármit meg tudok menteni?

És egyébként meg, vágtam a szavába, mert láttam rajta hogy már lökte volna a további süket dumát, és egyébként meg miből gondolod, hogy ha jönnek a céta-tetiek akkor az emberek első alapvető igénye néhány drón lesz?
DRÓNOK!
Komolyan. Az emberek konzervet, lisztet, cukrot és olajat vesznek, meg szappant, ha háború van. Nem drónokat. Amúgy is kijárási tilalom van. Még suliba sem mehetünk.
Az az üzem a legfőbb örökséged, mondta anya és megrázta a fejét mintha nem hallotta volna az egész kis monológomat. Ha az üzemnek bármi baja lesz, nincs biztosítva a jövőd.
Anya, az én jövőmet az biztosítaná ha hazajönnél és mellettem lennél és úgy viselkednénk mint egy család.
Leszarom az üzemet és a drónokat is, mondtam.
Anya akkor elkomorodott és nagyon szomorúan nézett rám aztán megköszörülte a torkát bár a szemét nem törölte meg nyilván a bőgés valahogy mindig rám marad.
Mézi, mondta.
Igen anya, mondtam nagyon magas fejhangon mint egy kislány mert tudtam hogy valami iszonyú következik
Mézi csillagom én a Kerületek hivatásos katonája vagyok, mondta anya. Én ezt tudom anya, feleltem neki és akkor már magamtól is ki tudtam találni a folytatást, nem kellett igazán, csak egy pár másodperc hogy leessen hogy mit akar mondani.
De anya neked mi közöd van az űrhöz, vágtam a szavába, és nagyokat nyeltem mert anyát nem igen hatja meg a sírás.
Olyan időket élünk, hogy mindenkire szükség van, kicsi Mézi, felelte anya és ingatta a fejét és láttam hogy megmoccan a keze mintha meg akarta volna simogatni a hajamat és olyan szívesen hagytam volna neki. Ettől megint bőgnöm kellett, ááhh, esküszöm ha megkapom nagypapa örökségét, kiműttetem a könnycsatornáimat ( ok vsz. ennek semmi értelme, de jól hangzik).
Amúgy a kiabálás ennyi volt, ezek után nem nagyon tudtam veszekedni vele csak hüppögtem és bólogattam. Megkérdeztem haza tud-e jönni? Azt felelte, nem, azonnal repülnie kell Dél-Amerikába átképzésre. Tudod Mézi, mondta, nagyon nagy szükség van a szakértelmemre odafent.
Nekem bezzeg nincs szükségem a szakértelmedre anya, mondtam neki.
Nekem csak a jelenlétedre van szükségem. Nem tudnád valahogy megoldani, hogy...? De a fejét rázta. Ott csillogott a szemében az az elégedett őrület amit sosem látok rajta ha rám néz. Gondolom szeret, mert a lánya vagyok, de sosem jelentem számára azt az örömet, mint valami új kihívás. Hogy bánt-e ez vagy szomorú vagyok-e miatta? Igazából nem is tudom. Hozzászoktam.

Menj be Mézi az üzembe és viseld a gondját.
Igen anya, feleltem engedelmesen.
Átiratom a nevedre még ma, és bármiről tudsz dönteni az aláírásoddal. Nemsokára úgyis felnőtt leszel.
Az nem ér anya hogy te meg a háború tesztek felnőtté engem, akartam volna mondani, de nem mondtam, mert eszembe jutott J a szomszéd szobában, meg hogy anya biztosan nem lenne elégedett vele, és ettől enyhe lelkifurdalásom támadt. (Talán én vagyok kettőnk közül az egyetlen, aki képes ilyesmire.) És amúgy sem akartam bántani. Még nyolc perce volt, addig kaptam tőle egy csomó utasítást az üzemre és a lakásra vonatkozóan, és hogy mit tegyek és mit ne, honnan szerezzek kaját, kit tudok megkeresni az igényeimmel.
Hogy őszinte legyek, egészen használható dolgokat mondott. Engedelmesen jegyzeteltem a tabletemre és néha felemeltem a fejem és néztem az arcát és arra gondoltam ki tudja hogy látom-e még őt valaha.