lítium

Anyát a háború kitörése óta nem lehet elérni. J-vel hadiszállást (kac) rendeztünk be a szobámban, behoztuk az összes gépet és folyamatosan a neten lógunk és egymás mellett mennek a különböző híradók. Egy kicsit zajos.
Megkérdeztem J-t nem gondolja-e hogy esetleg hivatalosan érdeklődhetnék a hadseregnél de azt mondta hogy szerinte most ezzel ne zargassam őket amiben van valami de közben majdnem megbolondulok mert annak ellenére hogy hajlamosak vagyunk a veszekedésre anyám mégiscsak az anyám és ha bármi baja lesz NEKI IS  soha nem bocsátom meg magamnak hogy olyan csúnyán leüvöltöttem (nem is egyszer) Tulképp kifejezetten hálás vagyok hogy Iránban van és nem valamelyik terraformálási telepen. Illetve volt telepen.
Persze amit legelőször megpróbáltunk kihámozni a hírektől az az h mi  fasz van hogy most akkor jönnek és lerohanják-e a földet és én mindig azt hittem illetve hát nem hittem de az a kevés science fiction film műveltségem arra a logikára késztetett hogy
a. vagy könnyű velük kommunikálni
b. vagy egyértelmű a céljuk.
Ehhez képest már az is hatalmas megkönnyebbülésre készteti a kormányt hogy az űrhajóik hasonlóan festenek mint a miéink és általunk is értelmezhető technikákat használnak (többnyire) pl haladnak valahonnan valahová de állítólag mindenféle kommunikáció kísérletet mondott. A kormány szerint lítium kell nekik (az űrhajóikhoz? enni?vagy csak úgy mert gyűjtik?) a végső céljukat nem ismerjük és nem a Földre van szükségük hanem a Jupiter-övre vagyis tök jól megúsztuk volna ha a Ciolkovszkij-telep nem pont a Jupiter-öv határán lenne. Lett volna. A gond csak az hogy én például a magam részéről simán megengedném nekik hogy benzinkútnak  használják a Jupiter-övet de kifejezetten ellenségesek a mi űrhajóinkkal szemben (a kifejezetten ellenségeseket remélem az Elnök is „”-ben értette). Felrobbantottak egy teljes kibaszott telepet.
Hogyan lehetne elmondani nekik hogy mi leszarjuk a lítiumot vigyék csak amennyit akarnak? Szemmel láthatóan fölényben vannak. Én nem értek ehhez, de még én is látom hogy a kormány be van szarva és az Elnök aki mindig olyan magabiztos most csak hebeg-habog mint én egyháztörin, és az egyetlen megoldásnak azt látja hogy mozgósítsa az összes elérhető embert (egészen eddig úgy tűnt, hogy túl sokan vannak a Kerületekben) egymás után küldje az újabb és újabb űrhajókat a Marsról a Jupiter-övbe, mintha ezzel kijjebb lehetne imádkozni az idegeneket a naprendszerünkből, vagy nyilvánvaló tenni számukra, hogy a miénk.
Aztán letöltöttük a listát arról hogy milyen háztartási eszközök és termékek tartalmaznak lítiumot, összeszedtük őket és kiraktuk a ház elé a rendelet szerint, hogy elszállítsák megsemmisítésre. Hát őszintén nem nyugtatott meg a dolog.
Azt vettem észre hogy máshogy tartom magam, mint eddig, megfeszítem és kicsit berogyasztom a nyakam, mintha attól félnék, hogy bármelyik percben megjelenik fölöttem egy teljesen ismeretlen űrhajó és lőni kezd, és mintha az enyhén meggörnyesztett gerincemmel összehúzhatnám magam olyan kicsire és jelentéktelenre, hogy ne vegyen észre.
Bármilyen halálnemmel ki tudnék egyezni, még Lolitáéval is, ha ismerős lehetne. Mármint így... nem tudom. Az hogy nem tudok semmit azt mindennél rosszabb, ez olyan mint apa apát is el lehetne felejteni lassan ha tudnám hogy nem csak eltűnt két éve hanem lelőtték felkoncolták akármi, anyával kapcsolatban is meg lehetne nyugodni ha tudnám hogy él még és hogy pontosan hol van, és az idegenekkel kapcsolatban még az is sokkal érthetőbb lenne ha rádióüzenetet küldenének, hogy gyáá, most elvesszük tőletek a Földeteket, de nem küldenek ezek semmit, csak betolakodtak az életterünk szélére nem is a közepére, csak a szélére ahol egyszerűen csak még ebből a távolságból is zavaróak és hatalmasak és halálosak és mindent összevetve ebben a fenyegető némaságban és nyilvánvaló  erőfölényükben minden dolognál félelmetesebbek, amit néztem láttam olvastam vagy csak elképzeltem valaha.