drónok

A tegnapi nap egyszerűen pocsék volt. Sőt már valójában a tegnapelőtt is pocsék volt: a buli nem alakult a legjobban Beuséknál és aztán másnaposan mentem suliba. Majdnem lebuktam a páncélbuszon mert úgy nézett ki hogy pont engem fognak megszondáztatni de aztán végül hálaistennek nem engem szondáztattak, mert Joon-sook elém ugrott és bevállalta a szondát és az a drága Tepsi bácsi inkább J-t választotta és úgy tett mintha nem is felém fordult volna először és észre sem vette volna h tiszta véreres a szemem
hhhahaahahaha 
aztán persze egész nap öntöttem magamba az advilt és azt hiszem hogy állampolgári ismereteken konkrétan bealudtam mert az az óra elkezdődött és egyszer csak arra emeltem fel a fejem hogy már rég a huszadik század irodalmáról felel T. ami így egészében nem teljesen logikus.  igyekeztem azért a délutáni köt. társ. munkára összeszedni magam. Meg persze este aztán Beuséknál megint virítani kellett volna 
(legalább tizenöt smst írt az órák alatt h este el kell beszélgetnünk arról h hogyan legyen ez tovább, mármint velem meg T-vel)

így amikor ebéd után bementem anyához az üzembe a társ.munkára még mindig egyenruhában voltam és a raybanemben sunnyogtam a fal mellett, nyilván hogy ne lássa hogy mennyire szét van esve a pofám és hogy mennyire totál kivagyok és majdnem elsírtam magam a mosdóban mint valami LÁNY.  
 Ott ültem a munkapadnál valami arcok között akiket persze ismernem kellene (meglehet) de nem ismerek, mert anya így random veszi fel meg rugdalja ki a társ.munkásokat meg a közmunkásokat ahogy éppen jónak látja mert mindenki azt gondolja hogy olyan baromi jó dolog bekerülni ide, elvégre jó környék meg kevés robbantás meg anyám komolyan veszi az étkezés biztosítását na mindegy. egyébként kedvesek voltak, gondolom, csak anya
Szóval anya belehörgött a mikrofonba amitől azonnal még jobban megfájdult a fejem és azt mondta 

„mézi gyere az irodába, mert megbeszélnivalóm van veled” .
Adegy ezt már ezerszer megbeszéltük, hogy nem vagyok neki Mézi a munkahelyemen, hogy legalább ennyi riszpektet tartson már be, hogy úgy tesz, mintha nem ismernénk egymást, adkettő kicsit még mindig duplán láttam és voltak gondok a mozgáskoordinációval is, szóval kurvára maradtam a seggemen, amíg nagy nehezen ki nem nyögte a nevemet persze a hangján hallottam hogy meg van sértve, de hát ki nem szarja le, mert közben végig azon gondolkoztam, hogy talán hagyni kéne T-t, 

de végül persze bemásztam hozzá, mármint anyámhoz, mert ha megmakacsolja magát, képes kirúgni vagy valami, aztán mehetek töltényhüvelyeket préselni nagyapa volt gyárába, szóval megálltam előtte az íróasztalánál, és akkor azt mondja
„mézi csillagom úgy döntöttem hogy elvállalom az iráni küldetést” 

és ezt kapd ki kedves naplóm hogy úgy szerettem volna jó erősen rákiabálni de nem ment mintha megkukultam volna, jó lett volna valami igazán okosat és nagyszabásút mondani, persze ez se ment, erre, erre tessék: elkezdtem bőgni megint, miközben tudom, hogy nincs ami annál jobban kielégítené a vén perverz lelkét, mint amikor ő vigasztalgathat, pedig jól tudja, hogy miatta vagyok szomorú.
 Kirontott az íróasztala mögül és ölelésre tárta a karját és annyira bizarr volt a csillagos váll-lapjaival hogy elkezdtem röhögni és akkor így nézett ki a fejéből hogy mégis mi van velem és mondtam neki hogy másnapos vagyok, 
persze ezt értette és rögtön elkezdte mondani, hogy nem olyan időket élünk már, hogy ilyeneket megengedhessek magamnak mert ha kirúgnak az iskolából és még egy érettségit se kaparok össze akkor hogy tanulok tovább
és én meg mondtam neki hogy tekintve hogy egy év múlva nagyapáék összes pontja a számlámon lesz és megvehetem zsebből az egész üzemét ha úgy tetszik nekem ne ugráljon hanem mondja el hogy miért gondolja úgy hogy jobb neki iránban felrobbantania magát, mint itthon.

Erre nevetett és megkérdezte hogy ha már így is úgy is felrobbantják akkor nem engedem-e meg neki hogy világot lásson közben és megkeresse apát. Erre megkérdeztem tőle hogy ugye ezt nem gondolja komolyan hogy a drónjai fontosabbak neki mint a családja és hogy ne áltasson engem azzal hogy majd pont ő fog apa nyomára bukkanni. 

Erre azt mondta hogy ha nem venném észre akkor neki már elég régóta a drónjai a családja, tekintve h apám ugye- 
amire én megint elbőgtem magam és azt mondtam hogy hát ez feltűnt, akkor menjen és legyen boldog a drónjaival, BASSZA MEG ŐKET, és hagyjon engem békén, és ne is reménykedjen h látja apát még egyszer, mert eltűnt, még a csontjai se kerülnek elő, fogadjunk, és hogy én most kisétálok azon az ajtón, mutattam a bejáratra, ő pedig intézze el valahogy az igazolásomat. Nem érdekel hogy hogyan.

És kisétáltam az ajtón úgy hogy ott volt a kártyám a hátsó zsebemben és nem húztam le és igazából leszartam az egészet és ha nem bőgtem volna mint valami papírkutya akkor elég menőnek éreztem volna magam. (legalább annak.)
de bőgtem persze.
((mondjuk a rendőrség még nem keresett szóval legalább annyi tisztesség volt anyában, hogy igazolta a munkaórákat.))