J titka

Joon aztán megnyugtatott meg igazából nem is maradt nagyon időm arra hogy anyán pörögjek mert a végén ott találtam magam egy hadseregnyi húzottszemű között (J szerint az ázsiai rasszista, de akkor hogyan hívjam őket? A legtöbb egyébként legalább olyan széparcú volt mint J szóval nem tudom a rasszizmus ki felé irányul na mindegy) és menetelni kellett meg kiabálni hogy
több rizst több kenyeret menekülttörvényeket teljes vízumot
és a többi. Még amikor a Bádogváros szélén kiszálltunk a páncélautóból megkérdeztem J-t hogy ha neki és a családjának bármi köze van ezekhez szegényekhez akkor ugyan honnan fizeti ki a páncélbuszt az egyenruhát az étkezést az edzéseket a biztonsági hozzájárulást na meg persze a sulit de elmagyarázta hogy az ő családja már rég nem bádogvárosi de élnek ott rokonai.
Megkérdeztem bemutat-e nekik de azt mondta hogy azt nem teheti mert ha visszajutna a szüleihez hogy ő egyáltalán a bádogvárosban mozog akkor para van. hát én ezen lehidaltam.
Ez azt jelenti hogy nem találkozhatsz a saját rokonaiddal Joon?
Ez pontosan ezt jelenti felelte J. meg azt is mondta, hogy igazából nem is tud túl sokat a rokonairól csak azt hogy léteznek, fecsegte ki egyszer az egyik nagynénje miután túl sok sojut ivott és hogy van egy ennél nagyobb titok is de azt nem mondja el.
Mire odaértünk a tüntetéshez persze addig nyaggattam hogy kibökte hogy a nagynéni mintha arra célozgatott volna hogy vannak rokonaik a Kerületeken túl is de ebben azért nem 100%ig biztos, és láttam rajta hogy fél attól hogy lenézem de mondtam neki hogy én soha senkit nem nézek le a rokonai miatt mert nekem a családom egyik ága fegyvereket tervez és gyárt, a másik ága meg öl ezekkel a fegyverekkel, szóval egy szavam se lehet és erre Joon olyan hálásan bámult rám hogy azt én el sem tudom mondani és megfogta a kezemet de csak hogy el ne keveredjünk egymástól magyarázta (édes amúgy a Joon ez tűnt fel nekem).
A tüntetés az bizonyos értelemben felkavaró volt mármint én aztán láttam elég híradót meg riportműsort ahol élelmet osztottak és jótékonykodtak, de valahogy az volt az érzésem ott a rengeteg ember kellős közepén hogy a világ minden pontja nem lenne elég ennyi éhes szájnak. És be kellett ismernem, hogy valóban jóltáplált és izmos vagyok.
Egy idő után bőgtem amit mondjuk főleg anya előtt szégyellek de J azt mondta hogy ne csináljam, mert senki nem kér a részvétemből és láttam hogy valóban csúnyán néznek rám. 
Megkérdeztem J-t hogy hozunk-e legközelebb valamit enni legalább a gyerekeknek mert egy csomó gyereket láttam – jóisten olyan soványak és éhesek voltak, és olyan szépek azzal a kis mandulavágású szemükkel és a legtöbb nagyon, de nagyon tiszta volt mert ezt a fülembe suttogta J hogy a legtöbbjük vallása be van tiltva, a három egyikéhez tartozónak kellett hazudniuk magukat, hogy egyáltalán bejuthassanak a Falakon, ezért a rituális gőzfürdőkkel és a hagyományos viselettel fejezik ki az ellenállásukat és ott voltak ezek a kicsi rizsszem arcocskák a színes de azért itt-ott foltozott megfakult vagy áttetszően vékonnyá kopott ruháikban és legszívesebben mindet megetettem volna az aznapi ebédemmel mert jól lakott volna a tányér szélére tologatott utálatos lazacsteakből egy kisebb család. Na mindegy –
de J azt mondta hogy vegyem már észre hogy nem alamizsna kell nekik hanem változás és nagyon dühösnek láttam de úgy gondolom, hogy nem rám volt dühös és bólogattam és nem sírtam többet.