zsaruk

Aztán hirtelen befordult a sarkon egy seregnyi rohamrendőr azokban a csillogó fekete egyenruhájukban „igazoltatni” kac pedig J mondta hogy teljesen törvényesen bejelentették az éhségmenetet. Először attól féltem hogy nekik megy – mondjuk sokra ment volna a krav magával hahaha de nem,
behúzott valami kapualjba és felrohantunk egy lépcsőn aztán át egy másik házba egy sötét folyosón keresztül és így kanyarogtunk ide-oda, olyan volt mint egy Bourne-filmben kivéve hogy a harmadik idegen lépcsőház után Joon nekitámaszkodott a falnak kapkodta a levegőt aztán elröhögte magát és bevallotta hogy fogalma sincs hogy hol vagyunk éppen, de mindenképpen el akarja kerülni az igazoltatást mert ha nem is vonnak le pontot, a szülőknek szólnak róla. Meg hát az én ID-kártyám ugye, tárta szét a kezét, a szobájában van, engem tehát mindenképpen bevinnének szóval valójában kettőnk közül én vagyok nagyobb szarban ő csak kedves. kicsit még én is kapkodtam a levegőt de azért bokán rúgtam mondjuk csak úgy szelíden, ő meg röhögött tovább, és aztán megint szaladtunk. Egy aranyos nénikébe botlottunk aki ott teázott az ajtaja előtt egy iciripiciri asztalkáról kicsi volt és nagyon ráncos és furcsa illata volt (és azt mondta h szólítsuk öreganyánknak- na jó nem. fogalmam sincs h mit mondott)
mert Joon beszélt vele a nyelvükön ami nagyon érdekes
– J említette régebben hogy az anyja elég konzervatív és kellett nyelvet tanulnia áltsuliban bár elég döcögősen megy neki –
na de aztán a néni behívott a kis lakásába ami nem hazudok konkrétan akkora volt mint egy gardróbszekrény és rakott fel vizet egy igazi bádog kannába a GÁZTŰZHELYRE (én csak lestem) és közben folyamatosan magyarázott és nevetgélt Joonnal de nagyon édesek voltak és akkor körbenéztem és láttam hogy a néninek még számítógépe sincs. Tiszta döbbenet volt. De végül aztán megköszöntük a nagyon finom teát meg kaptunk persze sojut ilyen kis körömpiszoknyi pohárból amit nem lehetett visszautasítani, sajnos, pedig echte körömlakklemosó íze van aztán játszottunk egy játékot egy nagyon ósdi tévés konzolon amiben én nyertem persze ( J pedig azt hiszi h nem vettem észre h hagyja magát szóval nem hoztam zavarba és hajlandó voltam nyerni) aztán estefelé pedig hazamentünk egy páncélautóval amit J-nek kellett kifizetnie mert az én kártyám még mindig ott hevert a szobájában ami persze végül azt eredményezte hogy én is ott aludtam vele együtt
DE NEM TÖRTÉNT SEMMI
és aztán éjszaka egyszer felriadtam és eszembe jutott hogy azt kérdeztem Joontól, hogy „amikor legközelebb visszajövünk” így, majdnem pont ezekkel a szavakkal és ez annyira megnyugtató  és vicces volt egyszerre, hogy a tenyeremet a számra kellett tennem hogy ne nevessek fel hangosan és ne ébresszem fel.
anyát egész nap nem hívtam egyébként))